Mozdulj! Lellei Diáksport Egyesület

Az Egyesület 2002 őszén alakult. Az alapítók célja volt, hogy Balatonlelle közösségét összefogva, a gyermek és ifjúsági korú diákoknak, sportolóknak mind szélesebb lehetőséget biztosítson rendszeres testedzésre, sportolásra, valamint versenyzésre.

Célként megfogalmazódott, hogy a versenyszerű sporton kívül kiemelten foglalkozzon a szabadidősport, rekreáció kérdésével. Ennek szellemében alakult meg az Egyesület szabadidősportért felelős szakosztálya. Az elmúlt évek során kialakult programjaink széles körű lehetőséget nyújtanak a város lakosságának.

Évente megrendezésre kerül a Sportmajális, Kihívás napja, Közlekedési Verseny és a Mókás Sportszilveszter elnevezésű rendezvények.
Félévenként kerül sor az asztalitenisz-, lábtenisz-, asztali foci-, terep kerékpár versenyre.
Havonta pedig kerékpártúrákat szervezünk.
Szabadidősport szakosztályvezető: Szabó György

Az Egyesületben még labdarúgó-, és sakk szakosztály működik. A labdarúgó szakosztályban az utánpótlás nevelés, az úgynevezett „Bozsik Program” szabályai alapján működik. Az edzések a nagycsoportos óvodásoktól kezdve az általános iskolás tanulókig U7, U9, U11, U13 elnevezéssel, körülbelül 60-70 gyerek részvételével folyik. A csoportokkal három edző foglalkozik, heti két alkalommal. Rendszeresen járunk a környező településeken rendezett labdarúgó tornákra. Évi 3-4 alkalommal országos versenyeken veszünk részt. A nyári szünidőben is szervezünk labdarúgó táborokat a gyerekek számára, valamint segítünk a Balatonlellén más által szervezett edzőtáborok megvalósításában.
Labdarúgó szakosztályvezető: Kolovics Zoltán

Sakk szakosztály az iskolás gyerekek edzésével és versenyeztetésével foglalkozik. Kiváló az együttműködésünk az általános iskolával, a művelődési házzal és a Balatonlelle SE sakk szakosztályával. Évente 4-5 alkalommal rendezünk házi versenyeket a balatonlellei gyerekeknek. A megyén belül is több megmérettetésen veszünk részt (diákolimpia rendezvényei, Rubicon kupa, Mikszáth kupa). Munkánkat egy nemzetközi sakkmester is segíti. Szakosztályunk jelenleg kb 40 diák rendszeres sportolását segíti. A nyári szünidőben sakktábort szervezünk, a környék fiataljai számára.
Sakk szakosztályvezető: Misetáné Burján Anita

Fő támogatóink: Polgármesteri Hivatal, Szülői Munkaközösség, Balatonlellei Tanulókért és Iskoláért Alapítvány, Balatonlellei Polgárőrség, Márton Lajos, Ölbei Árpád, Gróf László.